Gólya Gálya

Fejfájás, kialvatlanság és fájó végtagok. Ezek jellemzik ma az Egyetemre érkező diákok nagy részét akik tegnap OTT VOLTAK. Tegnap, a mentor-gólya napzáró buliján az első ELTE Partyhajón.

A hajóra a diákok a Campus Discovery eredményhirdetése után nagy tömegekben érkeztek, gólyástul mentorostul. A gólyatábor óta több százan vártuk már ezt a bulit, így mindenkinek benne volt a bugi a lábában, a BKV-n teli torokból énekeltünk, közösen skandáltuk a már jól ismert ELTE-s nótákat. A vezető többünktől kapott egy nagy lájkot, amiért többször is lekapcsolta nekünk a villamos lámpáit, így egy igazi partyjárat lett az amúgy mezei 19-esből. Már a villamos ablakából észre lehetett venni az amúgy sem kisméretű Európa hajót. Ezt egy nagyon nagy örömujjongással nyugtáztuk. Végre valahára megérkeztünk, indulhatott a fergetes buli. A hangulat már a korai órához képest is nagyon jó volt, a sztárvendég, Lola csak fokozni tudta ezt. Őrült jó bulit nyomott, a közönség egy emberként ugrált, hullámzott és énekelt. A „VETKŐZZ LOLA!” bekiabálásra csak ennyit reagált: „Csak, ha ti is, fiúk!”. Persze ők nem voltak ehhez eléggé bevállalósak. A koncert végén a fanok még fotót is készíthettek vele. Ennek mindenki nagyon örült. Ezután elindultunk feltérképezni a terepet, három emelet, három tánctér és több különböző zenei stílus jellemezte a hatalmas hajót, így mindenki válogathatott kénye kedve szerint: r’n’b, retro, d’n’b, rock, minimal és egy csipet mai slágerrel volt megfűszerezve a buli. Ha valaki csendesebb helyre vágyott volna, a tetőteraszon a csodálatos körpanorámával az esti Budapestre megkaphatta vagy akár felkereshette a hajóorrt egy kis Titanic érzésért. Csodálatos érzés végigsuhanni a fekete vízen, miközben Budapest fényeit hagyja a háta mögött az ember. Az egyetlen probléma az esővel volt, emiatt sajnos a terasz kicsit kihalttá vált.

A hajó három körül kötött ki, ugyanott, ahonnan elindult, a Batthyány téren. Ez sajnos kicsit messze volt a Campusztól, de gyalog is meg lehetett tenni körülbelül 45 perc alatt az utat.

Összességében a buli nagyon jó volt, hiszen minden zenei stílus képviseltetet magát a hajón, mindenkinek ízlésének próbáltak a kedvére tenni. Budapest csodás éjszaka, és a Dunán hajózni sem kis élmény.

Nagyon sajnálhatja, aki ezt kihagyta!

Nikó és Szandi

Félévfolyam: 
41
Szám: 
2

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.