Hány éve dolgozik az ELTE TTK-n, itt végzett-e nálunk?

Itt végeztem, ráadásul két szakot is, geofizikus és csillagász szakot, ugyanabban az évben. Ez azért volt akkor praktikus, mert csak egy szakdolgozatot kellett írni, mert mindkét szakomhoz kapcsolódott a témája. Kereken 30 éve dolgozom itt, ha a demonstrátori időszakomat is belevesszük.

Mi a legfontosabb az Ön számára a tanításban?

Ha felülről nézzük a dolgot, akkor a tudományos utánpótlás biztosítása. Ez fellengzősen hangozhat, de végül is erről van szó. Van egy szakmánk, és ennek az utánpótlását szeretnénk biztosítani, magyarul, Magyarországon. Ezért is van az, hogy nagyjából hatszor jöttem vissza német nyelvterületről, ahol különféle dolgokat csináltam, de én ezt, amit csinálok, itt tudom jól csinálni.

Mi a kutatási területe jelenleg?

Tekintettel arra, hogy geofizikusként és csillagászként végeztem, először régészeti geofizikával foglalkoztam, azután magnetoszféra-kutatással, utána domborzati modellekkel, majd az Alpok és a Pannon-medence geodinamikájával. Aztán elkezdtem lézerszkenneléssel foglalkozni, és annak kapcsán most növényzetvizsgálatokat, és erdőszerkezet vizsgálatokat is végzek, de még sok más egyéb érdekes dologgal (pl. vulkán geomorfológiával) foglalkozom ma is.

Mi a hitvallása, mottója tanárként és TDK-témavezetőként?

Nem kell kitalálnom, el kell olvasni, Eötvös Loránd mit ír erről. A mi tanszékünkön egy életnagyságúnál nagyobb képe is kint van, hiszen ő is geofizikus volt. A tudomány az nemzetközi, és olyan magasra kell emelni a tudomány zászlaját, hogy mindenhonnan látszódjék. Épp ezért nem lehet kicsiben gondolkodni, csak akkor lehet ezt művelni, ha az oktatás nemzetközi szintű, és a kutatás eredményeit folyamatosan be kell kapcsolni az oktatásba.

Ön szerint milyen az ideális hallgató?

Elsősorban érdeklődő. Méghozzá az iránt, amilyen szakon van. Ha ez megvan, onnan már egész jó a helyzet, akkor már tanítható, képezhető. Bár az egyetem rendszeresen dolgozik azon, hogy kiölje a hallgatókból az érdeklődést, de ha ez nem sikerül, akkor különféle feladatokkal és különféle lexikális anyaggal megspékelve egy idő után eljut oda, hogy önmaga is képes lesz reprodukálni azokat a dolgokat, amiket mi tanítunk neki, és úgy 3-4 év után akár önállóan is képes lesz dolgozni. Ha azonban ez a belső érdeklődés idő előtt kihuny, akkor nagyon nehéz dolgunk van.

Mióta foglalkozik TDK témavezetéssel? Hány témavezetést végzett eddig, és miért szereti ennyire csinálni?

2005-ben volt az első OTDK-s diákom, de akkor azt még nem igazán jól csináltuk. Ma már horgászni kell a megfelelő embereket, és az illetőnek megmutatni, hogy ez neki való, de még akkor is el lehet veszíteni. De a TDK-zás olyan, mint a levegővétel: nem szabad abbahagyni. Eleinte csak egy-egy TDK-zó hallgatót vállaltam, de aztán jött egy év, amikor 6-7-en lettek, és mind eljutottak OTDK-ra; volt, aki díjat is nyert. Nagyon büszke voltam. Az utóbbi időben már sikerült első díjasoknak is segíteni, főleg az interdiszciplináris szekciókban, ami leginkább közel áll hozzám. Évtizedes tapasztalat, hogy az OTDK-n szerepeltekből lesznek később a tudományos vezetők.

És önnek ez miért jelent örömet?

Ha az ember megnézi a phdcomics.com-ot, akkor ott is fellel ilyet: néha kap egy kis pénzt az ember, és jön az az egy darab hallgató, akit érdekel a dolog. Világszerte ez a helyzet, ez tartja bennünk a lelket, ezért érdemes csinálni. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a többi hallgatót nem akarjuk kiképezni, csak sokkal nehezebb. Sajnos az utóbbi időben a természettudományok és a műszaki tudományok iránt csökken az érdeklődés, mert azt gondolják, hogy „nagyon nehéz.” Pedig csak el kell kezdeni.

Például: egyszer az alpi gleccserek olvadásáról akart egy térképészhallgató dolgozatot írni. Mondtam neki, hogy kellene ehhez szerezni néhány régi térképet. Erre benyúlt a táskájába, és mondta, hogy már megvette őket az interneten az 1920-as évektől kezdve, és itt van, úgyhogy kezdjük el a munkát.

Ön szerint miért kapta meg idén a TDK-érmet?

Ez nem csak nekem szól. Azt gondolom, hogy a szakterületnek is. A szakterületen dolgoznak kollégák, az utóbbi időben sikerült jó eredményeket is elérni, tehát a hallgatóinknak is szól. Én csak egy médium vagyok, akin keresztül halad a történet. Megosztó ember is vagyok, mert sokat követelek. Ha valaki idejön, el szoktam mondani, hogy vért, verítéket várok el, de általában rájönnek, hogy az elvárásaim nem hiábavalók. Abban a pillanatban, hogy ők ezeket az elvárásokat tudják teljesíteni, én máris megmozgatom a nemzetközi kapcsolataimat, és pillanatokon belül különböző más országokban tudják találni magukat, ami remélhetőleg a karrierjüket segíti.

Mi az, amiben a TTK-nak ön szerint fejlődnie kéne, és mi az, amiben igazán jók vagyunk?

Nem feltétlenül fejlődni kéne, hanem visszatérni azokhoz a dolgokhoz, amit korábban tudtunk. Pl. régen egy hallgató annyi órára járt be, amennyire akart, ma pedig kreditekkel büntetjük ezt. Vannak nagyon jó dolgok is, pl. olyan műholdvevő van az épület tetején, ami a környéken nincsen, vagy pl. nemzetközi űrtevékenységben veszünk részt, és amiben még jók vagyunk, az az, hogy az itt levő kollégák rendkívül lelkesek, és az utolsó erejükig azon dolgoznak, hogy próbálják fenntartani a TTK minőségét. Még mindig itt vannak azok a régi tanárok, akiknek a szívügyük ez a történet, de sajnos nem tudjuk a fiatalokat megtartani, mert nem tudunk igazán ajánlatot nyújtani, sem pénzben, sem lehetőségben. Például egy egyszerű utazás bürokratikus lepapírozása is túl soká tart. Ha ezeket a helyi problémákat megoldjuk, sokat fogunk tudni előrelépni.