Hány éve dolgozik az ELTE TTK-n? Itt végzett-?

 

2009-ben végeztem az ELTE TTK geográfus szakán, majd megkezdtem a PhD-képzést a Földtudományi Doktori Iskola Földrajz-Meteorológia Programján. A kutatás mellett lényegében a legelső doktoranduszi félévem óta részt veszek az oktatásban is, valamint terepgyakorlatok szervezésében és lebonyolításában. Az ösztöndíjas éveket követően az akadémiai működésbe is lehetőségem nyílt belelátni, 2012-től ugyanis az MTA Szociológiai Intézetének kutatójaként dolgoztam. Városokkal foglalkozó földrajzosként rendkívül inspiráló volt városszociológus kollégákkal kutatni, azonban eközben sem szakadtam el teljesen az egyetemtől; Erasmus-kurzusok, speciálkollégiumok, szakdolgozati témavezetés és terepgyakorlatok formájában mindvégig jelen volt az életemben az ELTE. Az újabb fordulópontot a 2014-es év hozta: egyrészt ekkor védtem meg a doktori értekezésemet, másrészt ebben az évben kerültem vissza főállásban az egyetemre, a Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékre. 2016 nyaráig félállásban még az akadémián is maradtam, sőt, MTA-s OTKA-kutatásban azóta is részt veszek. Mindezt figyelembe véve közel egy évtizede oktatok, kutatok az ELTE TTK-n, elsősorban városföldrajzi és kulturális földrajzi témákban.

 

Tanárként mi a mottója, hitvallása? Mi az Ön számára legfontosabb a tanításban?

 

Számomra már hallgatóként is azok az oktatók voltak a leghitelesebbek, akik nem csupán általánosságok mentén ismertették a társadalomföldrajzi jelenségeket és folyamatokat, hanem mindezt konkrét eseteken, példákon keresztül tették még plasztikusabbá. Nemcsak „bemondtak” állításokat, hanem rögtön 3-4-5 példát is hoztak rá, sőt, ellenpéldákat is – szerencsésnek érzem magam, a tanáraim közül ugyanis jónéhányan voltak ilyenek, s magam is igyekszem ezt az elvet követni az oktatásban. Fontosnak tartom továbbá, hogy ne zárkózzak be a (társadalom)földrajzba. Azt gondolom, hogy mindig is széles volt az érdeklődési köröm, de emellett az akadémiai kutatási projektek transzdiszciplináris szemlélete is kétségkívül hozzájárult ahhoz a felismeréshez, hogy egy-egy kérdéskört számos oldalról meg lehet közelíteni, és hogy a különböző – egymással leggyakrabban egyébként összemérhetetlen – érvrendszerek, paradigmák megismerése közelebb visz minket a problémák megértéséhez.

 

Ön szerint miért választották meg a Kar Kiváló Oktatójának?

 

Az előző válaszomat továbbfűzve, a lehetőségekhez és az ismereteimhez mérten magam is igyekszem felhívni a hallgatóim figyelmét arra, hogy nyissanak más tudományterületek felé, ismerkedjenek azok szemléletmódjával, vizsgálati módszereivel. Amennyiben tehát az elméleti fogalmak konkrét példákon keresztül történő szemléltetése és a diszciplináris nyitottság hangsúlyozása szerepet játszott a Kar Kiváló Oktatója cím adományozásában, az nagy örömmel tölt el – és természetesen ezúton is köszönöm a hallgatóknak a bizalmat.

 

Ön szerint milyen az ideális hallgató?

 

Mindenekelőtt érdeklődő. Más szakterületekről természetesen nem tudok nyilatkozni, azonban egy földrajzos esetében kiemelten fontos a nyitottság és a széleskörű érdeklődés. Félig-meddig viccesen azt szoktam mondani, hogy ha egy nálunk végzett geográfus kinyit egy újságot, akkor azt az első oldaltól az utolsóig, a környezeti katasztrófákról szóló hírektől a gazdasági és a politikai rovatokig értenie kell. Legalább ilyen lényeges azonban az is, hogy képes legyen önálló, kritikai gondolkodásra – az előbbi példát folytatva ne csak ismerje az újságban felbukkanó témákat, hanem azt is felismerje, hogy milyen orientációjú sajtóorgánummal van dolga, hogy a cikkekben megjelenő érvelés mellett milyen egyéb érvrendszerek mentén lehet még tárgyalni az adott kérdéskört, továbbá hogy az ismeretei alapján önálló véleményt tudjon formálni az abban olvasottakról. Végezetül, az sem hátrány, ha az érdeklődés és a kritikai attitűd szorgalommal párosul – habár az is kétségtelen, hogy korábban és később „érők” egyaránt vannak köztünk.

 

Ön szerint mi az, ami az ELTE TTK-ban (akár egy adott szakban vagy területen) a legkiemelkedőbb?

 

A TTK egésze helyett elsőkézből itt is csak a saját szakterületemről tudok nyilatkozni. A földrajzosok talán legnagyobb erényeként azt a fogékonyságot emelném ki, amelyet mind a természeti, mind a társadalmi kérdések iránt tanúsítanak, s ezzel mintegy hidat képeznek a tágabban értelmezett természettudományok és a társadalomtudományok között. Ez az összekötő szerep már csak azért is fontos, mert Lágymányoson egy tető alatt működik a Természettudományi Kar és a Társadalomtudományi Kar – sőt, a térinformatika (GIS) révén a földrajzosok még a harmadik itteni szervezeti egységgel, az Informatikai Karral is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Végezetül, – s ez már nem kizárólag a geográfia sajátja, hanem számos más TTK-s szaké is – mindenképpen kiemelném az évközi és nyári terepgyakorlatok szemléletformáló szerepét. A tantermen kívüli tapasztalatszerzés ezen formái nélkül kétségkívül szegényebb lenne a kar oktatási portfóliója.

 

Ön szerint miben kellene a TTK-nak leginkább fejlődnie?

 

Legégetőbb problémaként – vélhetően sokakkal együtt – én is a forráshiányt tudnám említeni, amely hosszú távon demotiváló lehet az oktatói gárda számára. Ennek lehetnek ugyan speciálisan TTK-s vonásai (amelyekre én természetesen csak korlátozottan látok rá), azonban úgy vélem, hogy sokkal inkább strukturális problémáról van szó, amely túlmutat a karon és az ELTE-n, sőt, magán a felsőoktatáson is. Emellett még a megfelelő hallgatói utánpótlás kérdéskörét emelném ki, amelyre a TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének rekrutációs koordinátoraként és a kari nyílt napok földrajzos részének szervezőjeként nyílt rálátásom. Az elmúlt évek tendenciái alapján egyre egyértelműbb, hogy a legkiválóbb képességű középiskolás diákokért más magyar egyetemek helyett immár neves nyugat-európai és tengerentúli intézményekkel kell(ene) versenyeznünk – ugyanakkor az is igaz, hogy jelentős részben ez is a karon túlmutató, jóval általánosabb problémák látlelete.

Szabó Noémi