ELTE TTK HÖK Küldöttgyűlés 2011. március 8.
Tudósítás a KGY-ról
Beszámolók, személyi kérdések (lemondások, Választási Bizottság, tisztségviselők és delegáltak választása), bejelentések, mentorrendszer, költségvetés beszámoló. Ezek voltak a „tavaszváró” Küldöttgyűlés tervezett napirendi pontjai.
,,Szia! Akkor bekészítetted a kávét és a kaját Kgy-ra?” Délután 5 órakor ezen az sms-en még nevettem egyet, betettem két szendvicset, másfél liter teát a táskámba, összeszedtem a laptopot és fél 6-kor elindultam, mint kiderült, az éjszakába. Fontos tudni, hogy ha azt írom, elfogadta a Küldöttgyűlés, akkor vagy írásos, vagy kézfeltartásos eredményes szavazásra kell gondolni, de mindenképpen szavaztak az általatok választott képviselők valamilyen formában mindenről.
18:11-kor Jánosi Attila megnyitotta az ülést. Az első napirendi pont a beszámolók voltak. Mindenki kapott az ülés előtt egy soklapos tájékoztatót, amelyben benne volt az összes előzetesen beküldött beszámoló, illetve a Küldöttgyűlés előtt kiküldött anyagok a többi napirendi ponthoz. Aki akarta, szóban kiegészíthette saját beszámolóját. A KGY egy kivételével az összes beszámolót elfogadta.
A második napirendi pont következett (19:08). Személyi kérdésekről volt szó: lemondások, a Választási Bizottság tagjainak megválasztása, tisztségviselők, delegáltak választása. Ez volt az egész éjszaka legizgalmasabb pontja. A HÖK elnöke, Jánosi Attila, valamint a tanulmányi elnökhelyettes, a biológia szakterületi koordinátor és az általános (kommunikációs) biztos is lemondtak tisztségükről. Jánosi Attila lemondott továbbá az Alapítvány Felügyelő Bizottságának elnöki posztjáról. A Küldöttgyűlés elfogadta a lemondásokat. A Választási Bizottság tagjai közé
a következő személyek jelentkeztek: Ring Péter, Hollósy Györgyi, Boldizsár Márton, Samu Viktória, Orbán Barbara, Szabó Judit, Péntek András, Jánosi Attila és Polai Dóra. A jelöltek elhagyták a termet, de nem kívánt senki sem vitát folytatni. A szavazást követően a jelöltek a Bizottság tagjai lettek.
A következő pontban tisztségviselőket választottunk (19:20). Dukán András Ferenc az elnöki tisztségre nyújtott be pályázatot. A Küldöttgyűlés meghallgatt a programját, terveit, amely szerint a jelölt az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetne a hallgatók felé irányuló kommunikációra, a tanulók tájékoztatására. Michaletzky György, karunk dékánja ezúton köszönte meg az eddigi HÖK elnökök munkáját, és elmondta, hogy a jó együttműködésben továbbra is bízik. Meggyőződése, hogy bárki lesz is a HÖK elnöke, jól tudnak majd együttműködni. Titkos szavazás keretein belül a szavazók 37 igen szavazattal, 1 ellenében elfogadták az elnök jelölt pályázatát, így az ELTE TTK HÖK elnöke Dukán András Ferenc lett
Pálfy Gyula az ellenőrző bizottságitagságra pályázott, illetve az ülésen Hamow Kamirán Áron jelölte Kopcsó Dánielt is a tisztségre (20:04). Dániel távollétében meghallgattuk Gyula pályázatát, majd Dániel következett. Mindkét jelölt távollétében a KGY vitát folytatott. Aszavazás után Pálfy Gyula kerülhetett az EB tagjai közé.
Tanulmányi elnökhelyettesi posztra csak egy pályázat érkezett (20:19). Árendás Pétert Dukán András Ferenc jelölte. Szintén meghallgattunk egy rövid összefoglalót a jelölt pályázatából, a beszámolóból megtudtuk, hogy fontosnak tartja az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének népszerűsítését, az elektronikus dékánhelyettesi kérvény fejlesztésének befejezését, a szakos tantervi hálók egységesítését, a kari érdekek személyes képviseletét az EHÖK Tanulmányi Bizottságában, illetve, hogy az egyetemi szakdolgozatok mindegyike elérhető legyen elektronikus formában, amennyiben erre lehetőség van. Ezek voltak a főbb gondolatok. A szavazást követően 36 igen szavazattal, 1 ellenében Árendás Pétert megszavazta a Gyűlés tanulmányi elnökhelyettesnek.
Ezek után kommunikációs biztost és mentorkoordinátort választottunk (20:59). A Küldöttgyűlés Muray Edinát kommunikációs biztosnak, Kard Annát mentorkoordinátornak szavazta meg. 21:34-kor megkezdődött az éjszaka legnagyobb ,,csatája”. Biológia szakterületi koordinátor választásra került sor. A jelöltek: Szakács Dávid, Sik Zsuzsanna Brigitta. A KGY meghallgatta a jelölteket. Itt egy hosszabb, étkezési szünet következett. Mindenki zsibbadó lábakkal, kopogó szemekkel futott egy másik terembe. Kivéve az Ellenőrző Bizottságot, aki a szavazás eredményét összesítette.A szünet után kiderült, hogy egyikük sem ért el kétharmados többséget, így a jelöltállítástól újraindult a választás. Új jelölt nem érkezett, így ismét meghallgattuk a pályázókat, majd újabb hosszas vita után szavazásra került sor, de ekkor sem sikerült kétharmados többséget elérni. A harmadik fordulóban már az egyszerű többség is elegendő a TTK HÖK Alapszabálya szerint. Így végül Sík Zsuzsanna Brigittát választottuk meg biológia szakterületi koordinátornak.
A delegáltak választása következett (23:58). Elsőként Dukán András Ferenc pályázatát hallgattuk meg. Ő az Alapítvány Felügyelő Bizottságának elnöki helyére (amelyet a mindenkori HÖK elnök szokott betölteni) és a Fegyelmi Testületbe pályázott. A gyűlés egyhangúlag, 33 igen szavazattal támogatta a pályázatokat. Sík Zsuzsanna Brigittát delegálta a biológia szakterület a Választmányba, illetve Biológia Intézeti Tanács tag lett. Szakács Dávidot a Biológia Intézeti Tanács és a Kari Tanács biológus tagjává választották. Hermán Dániel a matematika szakterület választmányi delegáltja lett.
A harmadik napirendi pont következett: a mentorrendszer (0:37). Kard Anna mentorkoordinátor ismertette elképzelését a mentorrendszerről. A HÖK elnöke jól megtervezettnek látta a koncepciót. A szavazás utána a gyűlés egyhangúlag elfogadta a 2011-2012-es mentorkoncepciót.
A negyedik napirendi pont a 2010-es költségvetés beszámoló volt (0:45), amelyet Polai Dóra, gazdasági elnökhelyettes ismertetett. Néhány kérdés után a Küldöttgyűlés nyílt szavazással egyhangúlag elfogadta Polai Dóra beszámolóját. Elérkeztünk az este és egyben a gyűlés befejezéséhez (0:58). Dukán András Ferenc, az ELTE TTK HÖK elnöke megköszönte a részvételt, gratulált a megválasztott tisztségviselőknek, majd 0:59-kor bezárta a Küldöttgyűlést. Ugyan ez volt az első KGY, amin részt vettem, de remélem, azért még sok ilyenben lesz részem.
,,–Na, hogy tetszett? –Szerintem jó volt. –Nem vagy te egy kicsit mazochista?”
Legalább már tudom, hogy tea helyett kávét kell tölteni az üvegbe.
Zsani


Hozzászólás