Kedves Hallgatótársak!

Ismét eljött egy új félév, lezárult egy választékos jelzőkkel illethető vizsgaidőszak. Mindenki túlélte? Remek.  Remélem összeszedtétek az energiáitokat a regisztrációs héten, s a tárgyfelvétel is sikeresen megtörtént.

A versenyjelentkezés zárulásával utólagos kurzusfelvételre és leadásra február 23-ig van lehetőségetek elektronikus kérvény formájában, a Neptun-Ügyintézés-Kérvények fül alatt.

 Az önköltség befizetésének határideje március 15.

Záróvizsgára való jelentkezésre február 28-ig, kizárólag elektronikus kérvényben van lehetőség.

A legtöbb észrevételetek a vizsgaidőszak alatt a számonkérés tartalmára vonatkozott.  Beszéljünk hát egy kicsit többet erről, hallgatói jogokról, oktatói jogokról és mindkét fél kötelezettségeiről.  Az a szó, hogy tematika, talán mindenki Neptunjában előfordult már, ám csak kevesen kattintanak rá. A tematika többre hivatott, mint az órák címeinek felsorolása. Ez egyfajta biztosítékrendszer mind a hallgatók, mind az egyetemi oktatók számára.  A HKR rögzíti, hogy a tematikát a kurzus teljesítéséhez szükséges szakirodalmak megjelölésével el kell juttatni a hallgatókhoz, valamint tájékoztatást kell adni arról, hogy miként lehet az adott tanegységet teljesíteni. A vizsga meghirdetésének időpontjában a tételsort, vagy a pontos követelményrendszert közzé kell tenni. Ez azt jelenti, hogy a vizsga meghirdetésétől kezdve a tanegység teljesítésének feltételein nem lehet változtatni és a kihirdetett követelmények, legyen az kurzus gyakorlat vagy előadás, mindenkire egyformán érvényesek.

Az OHV-ban nem véletlenül van benne a „Mennyire lehetett információt szerezni az értékelésről?” kérdés sem. Pontosan ezt az átláthatóságot szolgálja a vizsgabetekintés és a kurzuskövetelmények időbeni kihirdetése. Fontos azonban, hogy ezzel a joggal tisztában legyünk és éljünk vele, s ha rossz érdemjegyet kapunk, attól még ne adjunk erre a kérdésre kevés pontot az oktatónak.

A tematikában foglaltak tehát egyfajta hivatkozásként, mankóként állnak a hallgatók és az oktatók rendelkezésére. Ha valamelyik oktató nem készített ilyet, kérjétek meg rá, hiszen az ő érdeke is.

A továbbiakban néhány általános információ a félévvel kapcsolatban. Gyakorlatok esetén a foglalkozások ¼-éről lehet igazolás nélkül hiányozni. Ez a kitétel laborra nem vonatkozik. Általánosságban viszont nem lehet olyan követelményeket támasztani, ami a gyakorlatok több mint ¾-én való részvételt írja elő.

Gyakori kérdés még az átsorolás. Az átsorolási időszak mindig tavaszi félév után esedékes. Minek is kell megfelelni az átsorolás elkerüléséhez? Először is a 2016/2017-es tanév előtt felvetteknek az utolsó két aktív félévük alatt teljesíteni kell legalább 27 kreditet. Ebbe a kreditértékbe a vizsgakurzusok teljesítése is beleszámít. A 2016/2017-es tanévben vagy azt követően felvettek számára ez a kreditmennyiség 36-ra módosul. Ezen felül el kell érni a szükséges tanulmányi átlagot, ami osztatlan tanárszak esetén 2.5, bármely más képzés esetén 2.25. Fontos hangsúlyozni, hogy itt egy VAGYLAGOS kitétel áll fenn. Tehát ha már vagy a szükséges kreditérték, vagy az elvárt átlag egymást követő két aktív félévben nem teljesül, akkor lehet átsorolásra számítani. De milyen lehetőségek vannak akkor, ha már megtörtént a baj? Ebben a félévben május 15-ig lehet kérvényezni az önköltségfizetés alóli mentességet. Minden félévben lehetőség nyílik önköltségcsökkentést kérni. . A kérelem elbírálásában számít a tanulmányi átlag, az eddigi elégtelenek száma, a háromszori tárgyfelvételek száma. Az alapfeltételek:  a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga az előző két aktív félévét tekintve mindkettőben legalább 4,0 legyen.

A kedvezmény igénylésére kérvényt kell benyújtani az oktatási dékánhelyetteshez, a szorgalmi időszak első hetének végéig. A kérelmekről a kari Tanulmányi és Oktatási Bizottság dönt a szorgalmi időszak második hetének végéig.

Mindenkinek hasznos és kreditekben bővelkedő félévet kívánok!