Október 4-én ünnepélyes megnyitó keretében indult ELTE-s útjára a BEAC – Az elsők című kiállítás. A tárlat első állomása a Lágymányosi Campus, ahol három kar hallgatói, oktatói és dolgozói tekinthetik meg a BEAC és az ELTE közös sporttörténelmét bemutató kiállítást. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja, Dr. Jánosi Imre, a Természettudományi Kar dékánhelyettese, Sujtó Attila az ELTE HÖK elnöke, Takáts Réka a TáTK HÖK elnöke, Kindelmann Balázs az IK HÖK elnöke, valamint Lukács Károly, a TTK HÖK kommunikációs elnökhelyettese.

A megnyitón Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

Nagyon fontos, hogy innen Lágymányosról indulhat el ELTE-s körútjára a kiállítás, hiszen 118 éves történelme során a BEAC szintén mindvégig Lágymányoshoz kötődött, és a Lágymányosi Campus három karát szinte szomszédoknak tekinthetjük. A kiállítás egyik fő célja, hogy az itt „élő” hallgatók, oktatók, és dolgozók megismerkedjenek az ELTE és a BEAC sporttörténelmével, illetve rávilágítsunk a jelenkori egyetemi sportolási lehetőségekre is.

Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja kiemelte:

Ez egy kiváló alkalom arra, hogy közelebb kerüljön az egyetem polgáraihoz a BEAC, illetve remélem, hogy a jövőben mindennapi találkozások színtere lesz az egyetemi sport.

Dr. Jánosi Imre, a Természettudományi Kar dékánhelyettese egy személyes élményt hozott a világ gazdagabbik feléről: döbbenten tapasztalta egy külföldi nagynevű egyetem látogatásánál, hogy akkor lesz valaki az egyetem része, amikor megkapja a tagsági kártyáját az egyetem sportklubjába.

Szeretném, ha az egyetem alapvető része lenne a BEAC, minél szélesebb körben ismertté válnának a sportolási lehetőségek és a tablókon lévő eredményekhez hasonló sikereket érjenek el hallgatóink.

Sujtó Attila az ELTE HÖK elnöke hangsúlyozta:

Szinte mi is részesei lehetünk a sporttörténelemnek azáltal, hogy valamennyi ELTE-s hallgató sportolhat a 118 éves BEAC-ban. Nem kívánhatok mást, minthogy az elkövetkező években még több tablóval, BEAC-os büszkeségekkel bővíthessük ezt a szép kiállítást.

A megnyitó végén Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja egy ELTE-s ajándékcsomagot adott át Illés Fanninak, a kar paralimpikon hallgatójának. Fanni a szeptember 18-án véget ért 15. nyári paralimpiai játékokon az összes versenyszámában óriási egyéni csúcsot úszott. 100 m mellen 5., 100 m háton 9., 400 m gyorson 9., 100 m gyorson 10., 200 m vegyesen pedig  11. helyet szerzett.

A kiállítás október végéig bárki számára ingyen megtekinthető az ELTE Lágymányosi Campusának északi épületében, novembertől pedig a következő ELTE-s helyszínre költözik a tárlat.

Forrás