Egyetem és művészet

Belváros a kultúráért

Két hely programkínálataival ismerkedhettek most meg, az egyik a Gólyavár, amely a Bölcsészettudományi Kar területén jött létre – nem véletlenül. Míg a másik a Nyitott Műhely, amely amellett, hogy művészek törzshelye, irodalmi estek helyszíne, kiállító- és koncertteremként is üzemel.

Az ELTE BTK oldalában megalakult Gólyavár, amely a humán tudományokat kívánja közvetíteni a közönsége, illetve az arra nyitott egyetemi diákok felé, akik szeretnének mélyebben elmerülni a művészetek és a nyelvek világában. A tavalyi programsorozat a nyelv témakörét dolgozta fel, míg a mostani, novemberben induló előadások során a művészetek mai helyzetébe nyerhetünk bepillantást.

Az előadások két nagy tömbre bontva alkotnak láncolatot. Az egyik a Kortárs művészet – Korszerű befogadás, ezen előadások alkalmával a modern művészetek viszonyát boncolgatják a korunk művészei valamint a közönség között, de nem állnak meg itt, hanem a politika és a piac viszonyába is bepillantást engednek a hallgatók számára. Így talán az előadások végére átfogó képet nyerhetünk. Egy újszerű helyzetben vannak ők is, és mi is. Ennek oka az, hogy az individuum helyzete megerősödött a csoportéval szemben, és ez változást hozott mind a művész, mind a befogadó oldalán.

A Bevezetés a kortárs művészetbe a másik blokkja az előadássorozatnak. Itt a modernitásból kialakuló új ágak, alternatívák összefüggéseire kaphatunk választ, amelyet művészettörténeti szempontból szemlélhetünk.

A Nyitott Műhelyben egy kis klub üzemel, lakik, bújik meg, amely műhelyévé vált a magyar művészeknek. 2002 óta működik a Déli pályaudvar mellett. „Egy pesti hely Budán…” – ahogy Falcsik Mari költőnő fogalmazott meg. A Műhely önerőből vált kulturális központtá. A művészek és közönségük között tátongó űrt töltötte be. Találkozási lehetőséget biztosít nemcsak a publikum és a kreátorok között, hanem az alkotók is itt kerülhetnek kapcsolatba egymással.

Amellett, hogy művészek törzshelye, funkcionál galériaként, volt már itt kiállítása: Szilágyi Lenkének, Tamás Noéminek, Molnár Zoltánnak. Ahogy koncertteremként is működik: Dés László, Palya Bea, Tin-tin Quartett, Herczku Ági és még sokan mások is felléptek már benne, hiszen évente körülbelül száz zenei est zajlik, kerül megrendezésre itt. Sőt vannak irodalmi- és felolvasó estek, könyvbemutatók (Magvető, Európa kiadók) is, olyan nevekkel, mint Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Varró Dániel és Falcsik Mari.

Így nyugodtan térjünk be, hiszen ez a nyitott és szabad légkör minket is bármikor vár izgalmas és kulturális programokkal.

Törceee

Félévfolyam: 
41
Szám: 
9

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.