Bacchus jegyében

Bor és zene a szabad ég alatt

Vége a nyárnak, az egyetemen még pangás van, de szerencsére kultúra tekintetében nincs ok aggodalomra. Szeptember első hétvégéje igazán kellemes őszi mulatságok jegyében telt.

2010. augusztus 5-én valaki elvesztett egy zongorát az Andrássy úton. Tovább sétálva feltűnt, hogy nem csak egyet, hanem rögtön ötöt hagytak szanaszét. Pont az út kellős közepén. Zongorák potyogtak éjjel az égből? E szokatlan meteorológiai jelenség egész biztos feltűnt volna az illetékes megfigyelőknek és tájékoztatták volna a lakosságot. Nos, semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen csak az Erkel, Mahler és Liszt Belvárosa nyitóeseményének lehettünk szem és fültanúi, ha jó helyen voltunk jó időben, azaz az Oktogontól a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése felé tendáltunk vasárnap délelőtt 10 és este 10 közt. 
Az alkalmat a fent említett három neves zeneszerző születési dátumai adták, azaz Erkel Ferenc bicentenáriuma, Liszt Ferenc közelgő 200. születésnapja (2011-ben esedékes) és Gustav Mahler 150. születési évfordulója. Az érdeklődő műkedvelők legnagyobb örömére a nap folyamán a zongoráknál óránként váltották egymást a művészek. És hogy miért pont az Andrássy? Nem a fesztiválok és utcabálok ihlették a szervezőket, és biztosak lehetünk benne, hogy nem is az a gondolat motoszkált a fejükben hogy itt biztos nem lesz helyszűke. Egyszerűen csak itt állnak azok az intézmények, amelyek történelméhez e három zeneszerző szervesen hozzájárult, nélkülük elképzelhetetlen lett volna létrejöttük és/vagy működésük. Erkel volt a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia első igazgatója. Liszt Ferenc a Zeneakadémia elnöki posztját töltötte be, de professzorként is tevékenykedett a neves intézményben. Gustav Mahler pedig főzeneigazgatói minőségben munkálkodott az Operaházban. Aki arra járt, tudja milyen felejthetetlen élmény volt az őszi napsütésben egy kis zongoraszót hallani, aki nem, az pedig reméli, hogy lesz még ilyen felüdülést hozó kezdeményezés fővárosunkban. A program a továbbiakban persze folytatódik, hiszen ez csak a nyitóünnepség volt. Hasonlóan nagyszabású esemény szabadtéri zenei téren, ha más nem, a Zene Világnapján várható október elején.

Ugyanezen a hétvégén került megrendezésre a XXI. Budafoki Borfesztivál, valószínűleg a TTNy koli már beköltözött lakosainak legnagyobb örömére. Az esemény a hagyományoknak megfelelően ingyenes, az ide látogatóknak csupán kóstolópoharat kellett fizetniük, ha fogyasztani kívántak (és egy borfesztivál ki ne kívánna), aminek értéke nem nagy összeg, 500 Ft volt. Sok érdekességet tudhattak meg az idelátogatók Budafok-Tétény borhagyományairól. Európában egyedülálló pincerendszer húzódik a XXII. kerület alatt, amely mintegy 40 km hosszú és összefüggő. A vájatok (mert ezek nem téglapincék) a fennsík gyomrában érdekes emlékeket őriznek a szőlőkultúráról, de bor és pezsgő lovagrendi avatásokat is láthattak az érdeklődők. Este zenés-táncos mulatság is volt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, játszott a Besh’o’Drom, a H7S és a Ghymes is, a felhőtlen jókedvet pedig a finomabbnál finomabb nedűk mellett a Szomszédnéni Produkciós Iroda biztosította.

Ha pedig a szeptemberi szokásos pénzhiány miatt inkább ingyenes programra látogatnátok el, ki ne hagyjátok a 11. ARC-kiállítást az Ötvenhatosok terén!

Csicseriborsó
coolter@nyuz.elte.hu

Félévfolyam: 
41
Szám: 
1

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Üsd be a képen látható karaktereket.