A növények itt vannak körülöttünk, s ez ma mindenkinek természetes. Akár erdőben, réten vagy parkban sétálunk, a tengerben úszunk, de még a szobánkban is ott vannak. A növények több száz millió éve részei a természetnek. Szerepük, fontosságuk a Föld életében azóta is  megkérdőjelezhetetlen. Ami talán először jut eszünkbe a zöld növényekről az valószínűleg a fotoszintézis, ami helytálló is, vannak azonban paraziták is, amelyek másodlagosan áttértek a heterotróf életmódra, példaként említeném az arankát vagy a vajvirágot. Vannak olyan növények is, melyek autotróf és heterotróf életmódot is folytatnak, ráadásul egyszerre, gondoljunk csak a rovaremésztőkre, így a Vénusz légycsapójára vagy a kancsókára, mely növények ezzel az életformával kompenzálják a talaj tápanyaghiányát. Szintén nem csak fotoszintézisből profitáló növény a fagyöngy, ami egy félparazita életmódú növény. A növények különlegessége viszont nem csak a „táplálkozásukban” mutatkozik meg, hanem például a méretbeli különbségekben. A békalencsék közé tartozó gyökértelen vízidara mindössze 1-1,5 milliméteres, így joggal indulhat a legkisebb virágos növény címért. Az óriások közt az örökzöld mamutfenyő viszi el a pálmát, melynek van olyan egyede, amelyik meghaladja a 155 métert is. Megemlíthetjük a rafléziát, ami virágának méretével is kiérdemli a figyelmet, ugyanis virágának átmérője akár egy méteres is lehet és súlya elérheti a 15 kg-ot. Gyökerei szívógyökerekké alakultak, gombafonal módjára él a liánok szárában, ám nyílásakor hatalmas és nagyon büdös virágai előtörnek gazdája hajtásából, így egyike a legkülönlegesebbeknek. A növényvilágban is találkozhatunk az álcázás mestereivel. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem szeretnének táplálékká válni. Ilyen növény a sivatagi kavicsvirág, aminek vaskos levelei megtévesztésig hasonlítanak a kövekre és általában csoportosan fordulnak elő. Ezzel szemben a bangófélék nem beolvadnak a környezetükbe, hanem a beporzó rovarok nőstényeire hasonlít a viráguk, ezzel csalogatva oda a hímeket. Biztos, ami biztos alapon egyes fajok még a nőstények feromonjaihoz hasonló illatanyagot is képesek termelni, ezzel növelve a beporzás valószínűségét. Kis hazánkban is találkozhatunk velük, nevüket a beporzó fajról kapták, pl. légy- vagy pókbangó. Amit viszont kevesen gondolnának a növényekről, hogy kommunikálni is képesek egymással. Növényevők támadása esetén illékony metil-jazmonátot termelnek, amivel „figyelmeztetik” szomszédjaikat a támadásra.  Az allelopátia is a kommunikáció egyik formája, de ennek már nem örülnek a „szomszédok”, hiszen ezek az allelopatikus anyagok, a növény által kibocsátott fenolok, terpének más egyedek csírázását, növekedését gátolják. Például a juglon a diófa minden szervében, különösen a leveleiben megtalálható. Lombhullás után a juglon kimosódik a levelekből, beoldódik a talajba, és más növények növekedését, fejlődését gátolja. Ezért ne lepődjünk meg, ha a diófa alatt minden évben újra kell füvesíteni.


A parazita életmódot folytató raflézia virágai a legnagyobbak a ma élő növények között.
Dr. Fodor Ferenc felvétele.

A növények sokszínűségéről sokáig lehetne még beszélni, sorolva az érdekességeket. Aki további különlegességeket szeretne hallani vagy látni, szeretettel várjuk a Növények Napján az ELTE Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai, valamint Növényszervezettani Tanszékeinek rendezvényein május 18-án. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz között!

Bővebb információk: itt és itt

 

Oláh Csilla
ELTE Növényélettani és Molekuláris Növénybiológiai Tanszék

kép: A parazita életmódot folytató raflézia virágai a legnagyobbak a ma élő növények között. Dr. Fodor Ferenc felvétele.