Az elnökválasztás eredményesen zárult, Horváth Lucát és Lukács Mártont választották meg elnöknek és elnökhelyettesnek. Most pár szóban kivesézném a pályázatuknak azon részletét, ami minket – a szerkesztőséget – is érint.

„A legfontosabb kommunikációs csatorna karunkon a Tétékás Nyúz. Fontosnak tartom, hogy függetlenebb legyen a HÖK-től, mert nem az a célja, hogy egy szócsövet testesítsen meg. Az Önkormányzathoz a közéleti rovat áll legközelebb, erre kell leginkább odafigyelnünk. A lapnak a  hallgatók igényeit szem előtt tartva kell objektíven tájékoztatást adnia az Egyetemen zajló történésekről, változásokról.” – áll a pályázatban.

Elég üdvözítően hatott számomra ez a szemlélet, hiszen minden főszerkesztőnek az az álma, hogy minél nagyobb autonómiával rendelkező médiumot koordinálhasson. Szerintem úgy tudunk igazán hitelesek lenni, ha független(ebb) oldalról számolunk be a karon vagy éppen az egyetemen zajló történésekről. Szerencsére eddig sem érvényesült olyasféle cenzúra, mint máshol, de a felelős kiadó ilyesfajta hozzáállása mindenesetre megnyugtatólag hat, hogy minden marad a régiben és ezentúl sem fogják tollbamondani a Szoknyaszélt vagy a Hallgatói Közélet rovatot.