A víz érintése az idei legjobb filmnek járó Oscar díj nyertese. Olyan filmeket múlt felül, mint a Dunkirk, A legsötétebb óra, a 3 óriásplakát Ebbing határában, vagy épp A Pentagon titkai. Ezek mind rendkívül figyelemre méltó filmek, különleges és érdekesnél-érdekesebb történetekkel, mégis alulmaradtak egy olyan filmmel szemben, aminek a témája talán a legelcsépeltebb és legközhelyesebb a világon.

 Félreértés ne essék, nem leszólni szeretném a szerelmet, de egyre inkább érezhetjük, hogy a művészvilágban a közepes tehetségek indokként használják, nagyobb figyelmet és elismertséget remélve, ezzel lealacsonyítva nagyságát és misztikusságát. Bennem ez a film is ezt a gyanút igazolta. Persze, hogy tuti legyen a siker, van még benne egy hiányosságai miatt el nem ismert fogyatékos, egy emberfeletti képességekkel rendelkező szörny, persze rosszfiú, rengeteg erőszak és puritán szexualitás.

Igen, feltűnhetett az olvasóknak, nem nyűgözött le a film. Közel se. Előbb megyek el még egy fizkém vizsgára, mint hogy még egyszer megnézzem. De most megpróbálom félretenni kicsit a mérhetetlen ellenszenvemet, és objektíven bemutatni, mégis mi lett idén a „világ legjobb filmje”, mindenkinek az egyéni értékrendjére bízva, hogy ezek után mit gondol róla.

A történet a hidegháborús Amerikában játszódik, a néma Elisa hétköznapjaiba csöppenünk bele, aki egy titkos katonai bázison takarít. Jelbeszéddel kommunikál, amit a barátnője, Zelda közvetít a külvilág felé. Csendes és legkevésbé sem izgalmas hétköznapjait azonban megzavarja egy esemény, szokatlan szállítmány érkezik a katonai bázisra, egy valahol Dél-Amerikában kifogott furcsa lénnyel. Mialatt az ezzel megbízott Strickland ezredes megpróbálja kideríteni, miben segíthetné ez a lény Amerikát, Elisa összebarátkozik vele, és szép lassan rádöbben a gyógyító képességeire. Aztán mikor kiadják a parancsot a lény elpusztítására, kétségbeesett akcióba kezd, állástalan művész szomszédjával, Zeldával és egy orosz besúgó segítségével megszökteti, és biztonságba helyezi, miközben Strickland mindent megtesz, hogy megtalálja és elpusztítsa.

A film talán egyik legnagyobb pozitívuma a szereplőválogatás. A főszereplő Sally Hawkinsról sok jót mondhatunk, de az biztos hogy nem a szépségével hódította a férfiakat már 20 évvel ezelőtt sem. Így nőként közelebbinek, hétköznapibbnak érzem a történetet még akkor is, ha nem tartok semmiféle lényt a fürdőkádamban, mert végre nem egy modellalkatú, tökéletes arcú színésznő futja végig a filmet magassarkúban, hanem akár a szomszéd, vagy a bolti eladó nő, netalántán én is lehetnék a film főszereplője (20 év múlva). 

Kiemelendő még a sok-sok apró részlet ami el van rejtve a filmben további gondolkodásra sarkallva, megmozgatva a fantáziát és ezzel is mélyítve azt a nyomot, amit a film hagy maga után.

The Shape of Water (amerikai dráma, 2017, 123 p)

rendező: Guillermo Del Toro

forgatókönyvíró: Vanessa Taylor, Guillermo Del Toro

szereplők: Sally Hawkins, Michael Shannon, Richard Jenkins, Doug Jones

értékelés: 4,5

Gál Nóra

gal.nora@nyuz.elte.hu