Csurran, csöppen

Mióta ihatunk “kevert” és turbó rágót? Mindennapi életünk része az alkohol, valakinél több szerepet kap e csodás nedű, valakinél pedig sokkal kevesebbet.     Magyarországon az alkoholfogyasztás több mint egy ezeréves hagyományra tekint vissza. A Kárpát-medencébe az alkoholt legkorábban a rómaiak hozták be a 800-as évek környékén. A honfoglalás előtt a magyarok megtanulták a sörfőzés alapjait, valószínűsíthetően a szlávoktól. Több mint száz évvel később, 1152-ben már megjelent az első magyar dokumentum, amelyben SÖRIKÉT megemlítették.     Ezután a következő mérföldkő a kereszténység felvételénél volt, 1000-ben, amikor folytatódott a szőlőtermesztés és…

Olvass tovább!

Innovációs- és karriernap az ELTE-n

Október 2-án megrendezésre került a 2. Innovációs és karriernap a Lágymányosi kampusz Északi épületében. A Gömbaula megtelt különböző biotechnológiai cégek standjaival már reggel, a nap folyamán pedig szépen lassan beszállingóztak az érdeklődő hallgatók.  A 32 meghívott poszterekkel, kvízekkel és különböző játékokkal várta az odalátogatókat. A Richter standjánál molekulákat lehetett összerakni műanyag elemekből -afféle „vegyész legonak” is neezhetjük. Bár különösebb kémiai tudást nem igényelt, kreativitást és türelmet annál inkább. Ha valaki inkább az elméleti tudását akarta tesztelni, azt az MTA standjánál lehetett megtenni egy történelmi kvíz kitöltése által. Persze a helyesen…

Olvass tovább!

A legzöldebb kereső

Manapság egyre többet hallunk a Földünk válságos helyzetéről, minden hír egyre kevesebb jót ígérve. Ez sokunkat sarkall tenni akarásra a környezetvédelem érdekében. Szeretnénk rendbe hozni azokat a természeti értékeket, amelyeket veszélybe sodortunk. Egyre több lehetőség adódik arra, hogy egy kicsit a hétköznapi emberként mi is hozzájáruljunk “zöld” ügyekhez. Például lehet önkéntesként segédkezni különböző természetvédelmi projektekben, otthonunkat környezetbaráttá tehetjük, vagy akár adományozhatunk különböző szervezeteknek. Viszont mit tehetünk akkor, ha ezek közül egyiket sem tudjuk vállalni, de szeretnénk valahogy kivenni a részünket a környezetvédelmi felelősségől?  Erre a kérdésre nyújtott egy új, váratlan választ…

Olvass tovább!

Egy élet a dzsungelben-dr. Jane Goodall emlékezete

Dr. Jane Goodall – születési nevén Valeria Jane Goodall – 2025. október 1-én hunyt el 91 évesen Kaliforniában, az Egyesült Államokban tartott előadássorozata közben. Halálhírét a Jane Goodall Intézet jelentette be az alábbi gondolatokkal: „élete során fáradhatatlanul kiállt a természeti világunk védelméért és helyreállításáért, felfedezései pedig forradalmasították a tudományt”. De ki is volt ő, és milyen tudományos örökséget hagyott ránk?  Jane Goodall, brit etológus, primatológus és antropológus 1934-ben született Londonban. Már gyerekkorában is élénk érdeklődéssel fordult a természet és az állatvilág felé; második születésnapjára édesapjától egy játékcsimpánzt kapott, tízévesen pedig…

Olvass tovább!

BME-napok utórezgése 

Szeptember közepe tájékán megrendezésre került a BME-napok fesztiválja. Ahogyan ezt olvashattátok egy előző cikkünkben, a bulit többek közt Dzsúdló, beton.hofi és Majka koncertjei tartották fenn, jó pár italos és kaszinós sátor mellett.  Ez a cikk a Hogyan ne fesztiválozz fesztiválozás közben – egy Anti-BME-napok ajánló cikk antitézise lesz. Enyhén véleménykifejtős, enyhén élménybeszámolós. Szóval készüljetek fel.  Fesztiválozni általában jó dolog. A 20-as évek szinte már kötelező eleme. Segít kiengedni a gőzt, új barátokra lehet szert tenni vagy akár olyan alkotókat fedezel fel, akiket eddig túl burgouise voltál hallgatni. (Nálam mindhárom megtörtént) …

Olvass tovább!

ELTE TTK Gólyatábor beszámoló

Az érettségi utáni nyár a végtelennek tűnő (2,5 hónapos) szabadság mellett számos új kihívást és baljós árnyat is tartogatott számunkra. A Neptun okozta idegőrlő pillanatok, a kollégiumi jelentkezés nehézségei és a gólya-mentor találkozók előtti izgalmak után a nyár végi gólyatábor volt hivatott elhozni végre azt az egyetemi életérzést, amelyet középiskolás éveink alatt oly sokszor megígértek nekünk.  A jegyvásárlás előtt még hezitáltam, hogy valóban szeretnék-e menni, de végül jól döntöttem, amikor megvettem a jegyet.  A tábor Bodajkon került megrendezésre. Már az utazás is izgalmas volt, hiszen mindenki az előzetesen kijelölt csapatával…

Olvass tovább!

Hogyan ne fesztiválozz fesztiválozás közben – egy Anti-BME-napok ajánló

Elkezdődött az ősz, és ezzel az új szemeszter is beköszönt. De még nem kell véget érnie a fesztiválozásnak! Szeptember 16-18. között a lágymányosi kampusz egy részét színpadok és hangtechnikai eszközök foglalják el, hogy teret adjanak a BME Napok forgatagának. A háromnapos eseményre már augusztus közepétől lehetett jegyet venni. Nem kell aggódni, ugyan elfogytak az Early Bird jegyek, még bőven van választék. Vagy jó ELTE-s módjára a keddet, szerdát és a csütörtököt Anti-BME napokká avatják a kedves Olvasók. Akárhogy is, íme egy kis ízelítő az idei felhozatalból! Erős kezdéssel indul a…

Olvass tovább!

Ízelítő élménybeszámoló

Kedves Gólyák!  Sok szeretettel köszöntelek benneteket az ELTE TTK-n! Én Dávid Zsófia vagyok, harmadéves földtudományi szakos hallgató, és ebben a cikkben szeretnék egy élménybeszámolót tartani a gólyatáborról (GT).  2023-ban nyertem felvételt a TTK-ra. Sajnos a gólya-mentor találkozókra nem sikerült elmennem, vidékiként ugyanis kicsit bonyolult volt felutazni. Egyik nap azonban megláttam, hogy meghirdették az Orientációs Napokat. Mégis mi ez, ha gólyatáborról volt szó az elején? Nos, nekünk abban az évben gólyanapok formájában valósult meg a GT, azaz nem aludtunk közösen sehol, hanem este/éjjel mindenki hazament, illetve nem vidéken, hanem Budapesten volt…

Olvass tovább!

Március 22. – A víz világnapja 

A víz világnapja minden évben március 22-én arra emlékeztet minket, milyen fontos szerepet játszik a víz az életünkben és bolygónk fennmaradásában. Ez a nap nemcsak a víz jelentőségére hívja fel a figyelmet, hanem arra is ösztönöz, hogy felelősen bánjunk ezzel az értékes természeti kinccsel.  A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, ezt követően először egy évvel később, 1993-ban tartották meg. Azóta minden évben ez a dátum szolgáltat alkalmat arra, hogy a figyelem a vízre irányuljon.  Őrizzük meg gleccsereinket!  A…

Olvass tovább!

Hírnév halmazában 

Első rész – Mások árnyékából az autentikusság felé, avagy Charli XCX története  A pitypang minden évben két formáját mutatja meg. Először sárgába borítja a mezőt, majd átfesti fehérre. De vajon melyiket találja szebbnek, hívogatóbbnak a tájat szemlélő ember?  Lehet-e, hogy az ember is két formát öltsön élete során? Formát talán nem, de arculatot igen: ki ő, mit képvisel, az emberek hogyan emlékeznek rá. Ilyen változásokon ment keresztül a ma már egész stadionokat megtöltő Sabrina Carpenter vagy a New York-i Times Square-n koncertet adó Charli XCX. Mindkét előadó már évekkel ezelőtt…

Olvass tovább!