Végre megjött a tavasz, és ilyenkor a természet rendje szerint legtöbbünk újra megtalálja a sarokban régóta porosodó biciklijét. Mai filmünk nem tavasszal, hanem egy fülledt, amerikai nyáron játszódik Indiana államban. Vigyázzatok, ez a 20. század legjobb kerékpáros filmje!

Breaking Away (1979)
Directed by Peter Yates
Shown: Jackie Earle Haley (as Moocher), Daniel Stern (as Cyril), Dennis Quaid (as Mike), Dennis Christopher (as Dave Stoller)


Az 1979-ben készült „Breaking Away” (magyarul: Az utolsó gyönyörű nyár) középpontjában négy kisvárosi tinédzser áll, akik megrekedtek valahol az érettségi és az éretté válás között. Klasszikus felütés, kiváló kivitelezéssel.
A film két nagyobb dramaturgiai konfliktus köré rendezi a cselekményt. Mindkettő egy külső tényezőből fakad, és hogy értsük a filmet, ezt is meg kell értenünk: egy gazdasági rendszer sosem stagnál, a világ folyton változik, és a nyersanyagra épülő iparágak virágzását gyakran a rozsda, a kosz, és a középréteg lassú elszegényedése követi.
A 4 főszereplő kőfejtő családból származik, egy olyan korszakban, mikor a kőfejtés visszaszorulóban van, és egyre kevesebb szükség van arra, hogy a közeli hegyekből bányászok kivájják a nyersanyagot. A főszereplők szülei munkásemberek voltak, egyetemi, főiskolai képzettség nélkül, ám az új generáció számára ez már nem egyértelmű. Az első probléma tehát családon belüli, hogyan érteti meg az ember a családjával, hogy a világ megváltozott, és már nem csak kőfejtőkre, munkás emberekre van szükség, a gyermek máshogy szeretne élni, mint ahogy azt a szülők korábban elképzelték?
A másik probléma pont ebből következik, a mű főszereplői csak „bányászok” fiai, a közeli kampusz gazdag egyetemistái le – és kinézik őket, és ez ellen a kirekesztettség ellen nehéz fellépni, ha a másiknak jobbak a jegyei, te pedig csak egy „kőfejtő” vagy.
Ilyen filmből persze sok van már, két nagyon híres példa lehetne a „Good Will Hunting” és a nagyon friss „Brazilok”. Általánosságban igaz, hogy a Breaking Away előtt és után is sokféleképp nyúltak már hozzá ehhez a problémához, de ilyen szépen sosem, főleg, ha annyira szeretsz biciklizni, mint én. Ebben a filmben tényleg minden benne van, ami szép az országúti biciklizésben. Van benne edzés, defekt, bukás, sérülés, megnyert és elvesztett versenyek, edzés utáni pihenés, és minden őszintén, élethűen van ábrázolva, de nem úgy, mintha az arcodba akarnák tolni, mit is csinál egy biciklis. Olyan ez, mint a különbség a pornó és egy hollywoodi szexjelenet között, a valódi szerelmi aktus valahol a kettő között van, de mégis azt érezzük, hogy egy jól sikerült hollywoodi film őszintébben visszaadja az érzést. Dave (Dennis Christopher) lesz az a karakter, aki a négy fiú közül a legjobb eséllyel indul, hogy kiemelkedjen Bloomington városának kavicsos porából, hiszen a film kezdetéig sorra nyerte a kisebb-nagyobb kerékpárversenyeket. A film leginkább az ő története, és minden más körítést adnak a többiek.
Kiemelkedőt alakít még Mike, (Dennis Quaid), akinek a személyes kálváriája az, hogy ahogy véget ért a középiskola és be kéne kerülnie a „nagyfiúk” közé, hirtelen nem érzi magát már annyira erősnek és bátornak, mint amikor a 4 fős kiscsapatban kell a hangadót játszania.

Kinek ajánlom ezt a filmet?

Legfőképpen azoknak a srácoknak, akik az egyetem előtti időkben maguk is 2-5 fős kis csapatban járták a környéküket, biciklivel, gyalog, egymással játszottak mindent, és várták, hogy eljöjjön a nagybetűs élet, mielőtt valóban eljött. Ha Te is az a fajta vagy, aki elválaszthatatlan volt a barátaitól az egyetem előtt, de teljesen megfordult körülötted a világ az érettségi óta, akkor ez a film a te történeted lesz. Akkor is szeretni fogod ezt a filmet, ha kiskorodban csúfoltak, bántottak, és nem mindig tudtad, hogyan védd meg magad. De legfőképpen akkor lesz ez a te filmed, ha szeretsz tavasszal biciklizni, és ha te is szereted, ha egyszerű, de hiteles karakterek egy-egy film főhősei. Hidd el, meg fogsz lepődni, hogy egy 39 éves film mennyire újszerűen, és üdítően tud hatni mind a mai napig.