A két terület látszólag teljesen különálló, mégis számos ponton találkozhatnak, és inspirálhatják egymást. Mind a művészet, mind a tudomány kreatív gondolkodást igényel, hogy új ötleteket, megközelítéseket vagy épp megoldásokat hozzanak létre. A természeti jelenségek alapos megfigyelése alapvető mindkét területen. A művészek a vizuális világot elemzik, a tudósok pedig a természet törvényeit. Mindkettő magába foglalja az ötletek kipróbálását, vagyis a kísérletezést.
A komplex jelenségek vagy érzelmek vizuális megjelenítése és kommunikálása lényeges szempont. A tudomány a kutatási eredmények bemutatásához, a művészet pedig az érzelmek és gondolatok kifejezéséhez használja. A kreativitásból fakadóan, az ismeretlen felfedezésének vágya hajtja a tudóst és a művészt egyaránt. Ahogy Albert Einstein is mondta: „A titokzatosnál nincs csodálatosabb. Alapvető érzés ez, ott áll az igazi művészet és az igaz tudomány bölcsőjénél.”
Művész-tudósok és tudós-művészek
Több polihisztor és kiemelkedő alkotó mozgott otthonosan mindkét témában. Néhány konkrét példát említve; ilyen volt Leonardo da Vinci, Victor Vasarely, illetve a ma is élő Barabási-Albert László. Leonardo da Vinci a reneszánsz kor egyik legnagyobb festője volt, ő festette többek között a Mona Lisa és Az utolsó vacsora című festményeket. Mindezek mellett részletes anatómiai rajzokat készített boncolások alapján, foglalkozott geometriai (vagy matematikai) és fizikai problémákkal, valamint hidak, repülőgépek és fegyverek terveit készítette. Victor Vasarely az op-art (optikai művészet) egyik alapítója, aki az optika és fénytan tudományait alkalmazta festészetében. Munkásságát az optikai illúziók, a színek és formák tudományos elemzése jellemzi, melyekben előszeretettel fordult matematikai és fizikai elvekhez. Barabási-Albert László világhírű fizikus, a hálózattudomány (komplex hálózatok) kutatója. Fő tudományterületei a fizika és az asztrofizika, ahol az univerzum, az anyag és az energia elvont koncepcióinak művészi értelmezésével is foglalkozik. Az elmúlt években a hálózattudomány adatait és elveit felhasználva készít vizuális alkotásokat, – a dataizmust alkalmazva – interdiszciplinárisan közelítve a művészethez. A fentieken kívül érdemes még megemlíteni Herman Ottót is, aki természettudósként, zoológusként, botanikusként és néprajzkutatóként saját rajzaival illusztrálta tudományos munkáit, így részben grafikusként is számontartották.
A fizika és a fény művészete
A fizika, különösen az optika és az akusztika, a vizuális és a zenei művészetek alapjait képezi. A festészet lényegében nem létezhetne a fény fizikai törvényszerűségeinek – a színek, a hullámok és kontrasztok – ismerete nélkül. A festők már régóta használják a komplementer színek együttesét a maximális kontraszt eléréséhez. Ez a fajta hatás közvetlenül kapcsolódik a szemünk fiziológiájához – a látáshoz – és a fény hullámhosszainak keveredéséhez. A megfelelő színarány (például narancs és kék esetén) harmóniát teremt. Az impresszionisták és pointillisták, mint Monet és Seurat nem keverték össze a színeket a vásznon, hanem apró, tiszta színfoltokat használtak. A szükséges optikai keverést a néző szeme és agya végzi el, ami élénkebb és vibrálóbb színhatást eredményez. Ez az egész jelenség a fénytan alapjaira épül.
Egy másik fontos művészetben használatos fizikai „eszköz” a perspektíva. A lineáris perspektíva nem más, mint a tér sík felületen való ábrázolása, a fény vetítésének geometriai-fizikai alkalmazása. Már a reneszánsz idején elméletben és gyakorlatban is tökéletesítették, áthidalva ezzel a képzőművészet és geometria közötti szakadékot.
Hang és zene matematikája
Talán meglepő lehet, de a zeneelmélet gyökerei szorosan kötődnek a fizikához és matematikához. Az ókori görög Püthagorasz volt az első, aki a fizika nyelvén írta le a harmónia alapjait, és felismerte, hogy a zenei hangközök (oktáv, kvint, kvart) akkor keltenek konszonanciát (összhangot), ha a húr hosszúságának arányai kis számokkal fejezhetők ki (pl.: oktáv: 2:1). Johann Sebastian Bach nevéhez pedig a temperált skála kiterjesztése fűződik, amely matematikai szempontból egyenlő részekre osztja az oktávot. Ez a matematikai rendszer tette lehetővé, hogy bármely hangnemben lehessen játszani anélkül, hogy hamis hangok keletkeznének.
Biológia és Bio-Art
A 20. század második felében megjelent Bio-Art a természettudományok és a művészet legprovokatívabb és legaktuálisabb kapcsolódási pontja. A Bio-Art lényege, hogy az alkotó élő anyagokat (sejteket, baktériumokat, növényeket, mikroorganizmusokat) vagy biológiai folyamatokat (pl.: genetikai manipulációt) használ fel tárgyként vagy témaként.
Látványos példa erre a transzgenikus művészetet reprezentáló Eduardo Kac és GFP Nyuszi (Alba) nevű projektje. Az alkotás egy génmanipulált – a zöld fluoreszkáló fehérje (GFP) génjének köszönhetően ultraibolya fényben zölden világított – nyulat mutatott be. Ez a műalkotás nemcsak esztétikai kérdéseket vetett fel, hanem mély etikai vitát indított el a biotechnológia és az élet manipulálásának határairól. Camila Carlow Eye Heart Spleen című projektjében a biológiát és környezettudatosságot ötvözi, mikor emberi szerveket modellez és ábrázol különböző növényi részek felhasználásával, ezzel rávilágítva a test és a természet törékeny, ökológiai kapcsolatára.
Kémia és anyagtudomány a mesterművekben
A kémia alapvető szerepet játszik a műalkotások létrehozásában és megőrzésében egyaránt. A festészet története szorosan összefonódik a színek kémiai felfedezésével. Egyes pigmentek előállítása, stabilitása és keverhetősége kémiai folyamatokon alapszik. Ilyen kémiai reakciók okozzák a freskók és festmények színeinek idővel történő megváltozását vagy kifakulását is. Ekkor lép életbe a művészet egyik igazán fontos területe, a műtárgyvédelem. A modern kémia és anyagtudomány elengedhetetlen a restaurálásban. Kémiai analízisekkel azonosítják a festékanyagokat, a kötőanyagokat és a szennyeződéseket, majd speciális oldószerek és bevonatok segítségével állítják helyre az alkotások eredeti állapotát.
Ezek a példák jól mutatják, hogy a tudomány és művészet nem egymás ellentétei, hanem a valóság megismerésének és kifejezésének két oldala, amelyek a kreativitásban és a rendszeralkotásban is találkoznak.
Szerző: Kántor Flóra