Dr. Jane Goodall – születési nevén Valeria Jane Goodall – 2025. október 1-én hunyt el 91 évesen Kaliforniában, az Egyesült Államokban tartott előadássorozata közben. Halálhírét a Jane Goodall Intézet jelentette be az alábbi gondolatokkal: „élete során fáradhatatlanul kiállt a természeti világunk védelméért és helyreállításáért, felfedezései pedig forradalmasították a tudományt”. De ki is volt ő, és milyen tudományos örökséget hagyott ránk?
Jane Goodall, brit etológus, primatológus és antropológus 1934-ben született Londonban. Már gyerekkorában is élénk érdeklődéssel fordult a természet és az állatvilág felé; második születésnapjára édesapjától egy játékcsimpánzt kapott, tízévesen pedig előszeretettel lapozgatta és tanulmányozta az amerikai állatokról, növényfajokról, illetve az evolúcióról szóló természetrajzi albumát. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer úgy fog élni, mint Tarzan: könyvet könyv után falva a természetről még ő maga sem sejtette, hogy mindez az egész életét meg fogja határozni. De a csillapíthatatlan szenvedély kiolthatatlan lángjai már akkor feléledtek benne.
Huszonhárom éves volt, amikor Kenyában Dr. Louis Leakey antropológus és paleontológus mentoráltja lett, akit egy barátnőjén keresztül ismert meg. A híres professzor révén jutott el pályafutása egyik legfontosabb mérföldkövének számító Tanzániába, ahol a Gombe Nemzeti Parkban elkezdte kutatásait. Leakey olyan embert keresett, aki szívesen tanulmányozna csimpánzokat annak érdekében, hogy a főemlősök megismerése mellett az ember fejlődéstörténetében is új információkra derüljön fény – és erre a feladatra Goodall tökéletes volt. Az akkor huszonhat éves Jane – eleinte édesanyja kíséretével – természetes élőhelyükön figyelte meg a csimpánzokat, és valósággal lenyűgözte, ahogy feltérképezte ezen állatok viselkedését az afrikai erdőkben és hegyvidékeken. Bár a csimpánzok eleinte elmenekültek a fiatal nő jelenlététől, kitartással és türelemmel egyre közelebb tudott kerülni hozzájuk.
Jane a tanulmányozásai során elsősorban a csimpánzok mindennapjait és szociális viselkedéseit követte nyomon – utódnevelési szokásaikat, kommunikációjukat, vezetői szerepvállalásukat. A megfigyeléseiről számos könyvet írt, melyekben a csimpánzokra rendhagyó módon nem számokkal, hanem saját nevekkel hivatkozott. A csimpánzok elnevezése hatalmas visszhangot vert a tudományos körökben. Jane ezen „szentségtörését” azzal indokolta, hogy az emberszabású majmok is rendelkeznek külön-külön egyéniséggel, érzelmekkel és gondolatokkal. A csimpánzoknak olyan neveket adott, mint „Szürkeszakállú Dávid”, „Flo” vagy „Fifi”. A nevek a könyveit az olvasók számára érthetőbbé és olvasmányosabbá tették, így a megfigyelései egyre szélesebb körökben terjedtek el. 1963-ban a National Geographic harminchét oldalas riportot készített vele, amivel Goodall hatalmas népszerűségre tett szert. Hamarosan a brit kormány is támogatni kezdte munkásságát. Némely csimpánz, amelyekről Jane a könyveiben írt, nemzetközileg is ismertté vált. Így például Flo elpusztulásakor a The London Times gyászjelentést adott ki.
Egyik jelentős felfedezése a csimpánzok eszközhasználatára való rávilágítása volt. Ez a gondolat egy „kreatív” csimpánz látványa után született: a főemlős letört egy ágat, és annak segítségével halászta ki aznapi ebédjét a termeszvárból.
A ’60-as évekig a tudósok úgy gondolták, hogy eszközhasználatra és szerszámkészítésre csak az ember képes, Jane felfedezése azonban romba döntötte ezt az elméletet, és az ember-állat kapcsolat újradefiniálását eredményezte. Jane azt is megfigyelte, hogyan vadásznak a csimpánzok más állatokra – ezzel azt is megcáfolva, hogy ezen főemlősök elsősorban növényevők lennének. Stephen Jay Gould, evolúcióbiológus és tudománytörténész szerint Goodall csimpánzokkal végzett munkája „kétség kívül a nyugati világ egyik legnagyobb tudományos eredménye”.
Dr. Goodall 1977-ben megalapította a Jane Goodall Intézetet, mely arra hivatott, hogy világszerte segítse a mostani és a későbbi generációk kutatásait, fejlesztéseit, természetvédelmi törekvéseit. 2006 óta az intézet hazánkban is megnyitotta kapuit.
1991-ben elindította a Roots & Shoots globális programot, amelyet tanzániai tanulók egy csoportjával kezdett működtetni. Azóta mintegy százharminc országban szólítja meg a fiatalokat azzal a céllal, hogy a Föld egy élhetőbb hellyé válhasson. A program keretében számos környezetvédelmi, nevelési, és humanitárius ifjúsági akció indult.
Jane Goodall évente átlagosan 300 napot utazott a világban, erőt, energiát nem kímélve azért, hogy természet- és állatvédelmi törekvéseit minél szélesebb körökben megvalósíthassa. Előadásokat tartott a vadon élő állatokat fenyegető veszélyekről, illetve környezeti válságokról. Jane hitt abban, hogy az emberiség képes megoldani azokat a problémákat, melyeket saját maga idézett elő. Előadásaiban sokat beszélt azokról a lehetőségekről, amelyek reményt adhatnak a társadalomnak, ezzel motiválva hallgatóságát a tenni akarásra.
Élete során számos elismerésben részesült, többek között elnyerte a Francia Becsületrendet, a Tanzánia Medált, illetve a Tang-díjat is „fenntartható fejlődés” kategóriában. Az ENSZ főtitkára „a Béke hírnöke” címet ajándékozta neki, II. Erzsébet királynő pedig a Brit Birodalom Hölgyévé választotta, mely egyenértékű a lovagi címmel. Tudományos eredményei, munkája vitathatatlanul sokat adott az emberiségnek, kitartása és elkötelezettsége pedig mindannyiunk szeme előtt lebeghet példaként. Jane Goodall nemcsak a világ egyik legelismertebb természetvédőjeként írta be magát a történelembe, hanem úttörőként is a női tudósok sorában.
„Van reményem a jövőben: a fiatalok, akik megértik a problémákat, és van kellő erejük a világ megváltoztatásához.”
– J. G.
Szerző: Császár Kincső
Képek: https://janegoodall.org/our-story/about-jane/