Az érettségi utáni nyár a végtelennek tűnő (2,5 hónapos) szabadság mellett számos új kihívást és baljós árnyat is tartogatott számunkra. A Neptun okozta idegőrlő pillanatok, a kollégiumi jelentkezés nehézségei és a gólya-mentor találkozók előtti izgalmak után a nyár végi gólyatábor volt hivatott elhozni végre azt az egyetemi életérzést, amelyet középiskolás éveink alatt oly sokszor megígértek nekünk. A jegyvásárlás előtt még hezitáltam, hogy valóban szeretnék-e menni, de végül jól döntöttem, amikor megvettem a jegyet.
A tábor Bodajkon került megrendezésre. Már az utazás is izgalmas volt, hiszen mindenki az előzetesen kijelölt csapatával indult útnak. Én a világoskék csapatot erősítettem, amely földtudományi és fizika szakos hallgatókból állt. Az utazás és a regisztráció hosszúra nyúlt folyamata alatt lehetőségünk nyílt jobban megismerni egymást, találkozni a mentorainkkal, és kívülről feltérképezni a tábor helyszínét. A sikeres bejutás után elfoglaltuk szállásunkat, majd megkezdődött a csapatinduló megírása, a zászlónk megfestése, valamint a bemutatkozó műsor kitalálása és összeállítása. Ezt követte a dékáni köszöntő, majd a nap zárásaként a csapatbemutatkozások és a gólyatánc tanulása. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy valaha látok ennyi embert egyszerre, koordináltan táncolni a Sandela című könnyűzenei mesterműre. A napot végül jó hangulatú mulatság zárta – ahogyan az elkövetkező estéket is.
Másnap szakos programokon vettünk részt, ahol két oktatónkkal ismerkedhettünk meg, akik rögtön szimpatikusak lettek számomra. A délután folyamán a földrajzosokkal közösen játszottunk ismerkedős játékokat, majd mentorainktól kaptunk hasznos tanácsokat és útmutatást az egyetemi élet elkezdéséhez. Végül földtudományi hallgatóként letettük az esküt, amellyel végleg megerősítettük elköteleződésünket választott szakunk iránt. Bár ekkor már nem gondolkodtam másik lehetőségben, ez az ünnepélyes pillanat még inkább megerősített abban, hogy helyénvaló döntést hoztam. A sportversenyeken inkább a hangulatra, mint az eredményre helyeztük a hangsúlyt. A drinkpongból ugyan hamar kiestünk, de a jókedv nem maradt el. A nap végére csapatunk összekovácsolódott, barátságok szövődtek, és felszabadult hangulatban vághattunk neki az esti bulinak. Mentorainkkal is egyre jobban összebarátkoztunk: rengeteg hasznos tanácsot adtak, miközben összetartották a csapatot.
Kíváncsi voltam arra is, hogyan látták a szervezők a tábort, ezért néhány kérdést tettem fel nekik.
BM: -Milyen szempontokat vesztek figyelembe a programok összeállításánál?
Mentor: -Elsősorban a csapatépítés volt a legfontosabb. Arra törekedtünk, hogy a programkínálat minél változatosabb legyen, így mindenki megtalálhassa a számára kedves elfoglaltságot. Ezért volt sportolási lehetőség, társasjáték, kvíz, és természetesen túrázás, amely nagy hagyománnyal bír nálunk, és természettudományi karként remélhetőleg közel áll mindenkihez. Ugyanakkor figyeltünk arra is, hogy mindennap jusson idő az étkezésekre és egy kis pihenésre.
BM: -Mekkora kihívás ennyi gólyát koordinálni?
Mentor: -Nagy kihívás úgy megszervezni mindent, hogy a lehető legtöbb ember számára megfelelő legyen, és minden gördülékenyen menjen. A programoknál a csúszások sajnos elkerülhetetlenek ennyi résztvevő mellett, de szerencsére a mentorokkal, csapatvezetőkkel és szervezőkkel együtt elegen voltunk ahhoz, hogy azonnal tudjunk reagálni bármilyen problémára.
BM: -A ti szemszögetekből milyen volt a tábor, elégedettek voltatok vele?
Mentor: -Én személy szerint elégedett voltam. Nem merültek fel nagyobb problémák, a munka gördülékenyen haladt. Természetesen szervezőként, főként főszervezőként máshogy éli meg az ember a tábort: felelősséggel jár, folyamatos figyelmet igényel, így nem tudja teljesen elengedni magát. Ennek ellenére bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát, és jövőre mentorként, csapatvezetőként vagy szervezőként visszatér majd.
A harmadik napon a reggeli tornát már rutinosan teljesítve indultunk el az állomásos túrára, amely során a tábor környékén csapatokban kellett vándorolnunk. Szerencsére elsőként indulhattunk, így elkerültük a csúszásból fakadó várakozást. A feladatok teljesítése után visszatértünk a szállásra, majd rövid pihenőt követően jött a felöltöztetéses kihívás: a csapat színének megfelelő ruhadarabokból kellett minél többet egy emberre ráadni. Hősies társunk 125 darab ruhát vett magára! Az utolsó esti hivatalos program a PubQuiz volt, amelynek kérdései a szakmai jellegűtől egészen a humoros „Szia Lajos”-ig terjedtek. A játék után váratlan fordulatként mentorainkat „elrabolták”, és különféle feladatok megoldásával kellett kiszabadítanunk őket – például dalszövegeket írtunk át (nem mindig szalonképes módon), vagy újraalkottuk mentoraink bemutatkozását. A sikeres kiszabadítás után felszabadultan élvezhettük a tábor utolsó buliját. Csapatunk szép kék szárnyát még az sem szegte le, hogy utolsó helyezést értünk el a csapatversenyben, inkább egész este a hangszálaink elkopásáig ünnepeltük az izzasztó munka árán elért eredményünket.
Összességében a tábor remek lehetőséget adott arra, hogy megismerjem szak- és évfolyamtársaimat, új barátokat szerezzek, és hasznos tanácsokat kapjak a felsőbbéves mentoroktól. Természetesen a kötelező „rémtörténeteket” sem hagyták ki, amelyek színesítették az élményt. A tábor közösséget kovácsolt belőlünk, segített átlendülni a kezdeti bizonytalanságokon, és megerősített abban, hogy jó helyen vagyok. Úgy érzem, hogy a gólyatábor elérte a célját, és teljes mértékben megérte részt venni rajta.
Szerző: Baráth Máté
